A lélektelen lélek érzete. Hogy mi is ez? Amikor azt érzed, hogy minden teendő (még a legapróbbak is) hatalmas erőfeszítést fognak neked okozni. Amikor sztoikus attitűd vetül ki a felszínre, aztán hirtelen nem tudsz önmagaddal mit kezdeni. Amikor azt érzed, hogy ami van, az valójában nincs is, vagyis nincs állandóságban, változik. Még a legalapvetőbb dolgok is. A lelked. A személyiséged.
Ebben az állapotban már az alapvető életszükségletek miértjét is nyomós érvekkel képes megkérdőjelezni az ember. Vagyis én már megtudom.
Én már mindent tudok. Kivéve a miérteket...
Ilyenkor sajnálom, hogy üres tudattal jövünk erre a világra. Minden ismeretünket ebben a makulátlannak már igencsak nem mondható világban kell összeszednünk. Ez még oké. Aztán tudnunk is kell mérlegelni. Aztán passzívan lázadni. Majd átalakulni. Regenerálódni.
Kialakul az individuális világszemlélet, maga az "élés". Nehéz folyamat. Ezért a célért minden nehézség apróságnak minősül.
A végeredmény csodálatos. Csak is az lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése